Kezdőlap
Kezdőlap
akkor_most_2009.gif
 



A KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLÁÉRT ALAPÍTVÁNYRÓL


A Külkereskedelmi Főiskoláért Alapítvány 1991-ben alakult és kezdte meg tevékenységét a Kar jogelődje szolgálatában. 2005-ben a Fővárosi Bíróság közhasznú fokozatú alapítvánnyá sorolta át. Az Alapítvány elnöke dr. Marinovich Endre a Kar korábbi főigazgatója, főiskolai tanár.
A Külkereskedelmi Főiskoláért Alapítvány közhasznú szervezetként a főiskola oktatóinak képzését, nemzetközi tapasztalatok szerzését szolgálja, elősegíti, hogy a kar kül- és belföldi kutatási és oktatási intézményekkel folyamatos kapcsolatot alakítson ki.
További feladatunknak tekintjük a KÜLKER Baráti Körrel együttműködve az „Öregdiák” Klub működésének megerősítését, találkozók szervezését, mely feladata a kapcsolattartás volt hallgatókkal: rendezvények, konferenciák szervezését, lebonyolítását, karriercentrum létrehozását a friss diplomások és már végzett diákok számára.
Céljaink között szerepel a helyi közösségi kapcsolatok ápolása és a hallgatók bevonása a szakmai rendezvények szervezésébe. A helyi lakosság örömmel fogadja a lehetőséget, hogy a Kar impozáns épületében többször is fontos események kapcsán találkozhassunk. Egymást ismerve nagyobb bizalommal fordulunk egymáshoz.

Az Alapítvány eddig már megvalósult és a továbbiakban tervezett programjai:

- Közös rendezvények gazdasági folyóiratok szerkesztőségével.

-
A helyi lakosság kezdeményezésére – az Otthonunk a XVI. Kerület Egyesülettel együttműködve – az IKARUS- ra emlékezünk a vállalatról szóló kiállítás, vetélkedő, emlékezések szervezésével, IKARUS-ról szóló filmek bemutatásával.

- 2006 áprilisában  hagyományteremtő rendezvényt indítottunk „Találkozások Napja- mátyásföldi tavasz” elnevezéssel, melyen minden évben más kerületrészt szándékozunk bemutatni. 2007-ben Árpádföld, 2008-ban Cinkota volt a vendég.

- 2006 óta a BGF Külkereskedelmi Főiskolai Karával együttműködve, a Kar épületében több XVI. kerületi művésznek biztosítottunk lehetőséget alkotásának bemutatására, mely tevékenységünket a  jövőben is folytatni szeretnénk.

- Nyelvek Európai Napja rendezvény a főiskola hallgatói és a XVI. kerület középiskolásai számára

Alapítványunk fontosabb adatai:
A Külkereskedelmi Főiskoláért Alapítvány adószáma: 19670962-1-42

Elérhetőségek:
                        Cím:     1165 Budapest Diósy Lajos u. 22-24.
                        Tel.:     
467-7804
                        Fax:    
407-1581
                        e-mail: 

                       


A Külkereskedelmi Főiskoláért Alapítvány 1991-ben alakult és kezdte meg tevékenységét a Kar jogelődje szolgálatában. 2005-ben a Fővárosi Bíróság közhasznú fokozatú alapítvánnyá sorolta át. Az Alapítvány elnöke dr. Marinovich Endre a Kar korábbi főigazgatója. A Külkereskedelmi Főiskoláért Alapítvány közhasznú szervezetként a főiskola oktatóinak képzését, nemzetközi tapasztalatok szerzését szolgálja, elősegíti, hogy a kar kül- és belföldi kutatási és oktatási intézményekkel folyamatos kapcsolatot alakítson ki. További feladatunknak tekintjük a KÜLKER Baráti Körrel együttműködve az „Öregdiák” Klub működésének megerősítését, találkozók szervezését, mely feladata a kapcsolattartás volt hallgatókkal, rendezvények, konferenciák szervezését, lebonyolítását, karriercentrum létrehozását a friss diplomások és már végzett diákok számára. Céljaink között szerepel a helyi közösségi kapcsolatok ápolása és a hallgatók bevonása a szakmai rendezvények szervezésébe. A helyi lakosság örömmel fogadja a lehetőséget, hogy a Kar impozáns épületében többször is fontos események kapcsán találkozhassunk.


Utolsó módosítás ( 2009.06.17. )



Adó 1%
 
Annak érdekében, hogy Alapítványunk sikeres legyen, és aktív működésével támogatni tudja a főiskola diákjait és oktatóit, azzal a kéréssel fordulunk mindenkihez, hogy személyi jövedelemadójának 1%-át ajánlja fel Alapítványunk számára.

Alapítványunk neve: A Külkereskedelmi Főiskoláért Alapítvány
Adószáma: 19670962-1-42
Utolsó módosítás ( 2009.06.16. )